Analitikus neveléselmélet
Az angol nev.-filozófusok (főként P. H. Hirst és R. S. Peters és az
általuk teremtett isk.) 1960-as években nagy jelentőségűvé vált irányzata.
Az analitikus neveléselmélet a már létező, a megismerés által létrehozott
tudás, ismeret elemzésével, tisztázásával foglalkozik. Hirst és Peters
A nevelés logikája c. könyvükben így definiálják az analitikus neveléselméletet:
"A filozófia, röviden, a fogalmak elemzésével kapcsolatos kérdésekkel
foglalkozik, és olyan kérdésekkel, melyek a tudás, hit, tevékenység
és tett alapjaira vonatkoznak." Az analitikus neveléselmélet a
fogalmak elemzése alatt azok működését vizsgálja, azaz az egyes szavakat
a legváltozatosabb alkalmazási lehetőségek között teszteli. A fogalmak
tisztázása és rekonstrukciója teszi lehetővé, hogy egyes fogalmakat
ne rosszul, helytelen kontextusban, illogikusan használjunk. Az analitikus
neveléselméletet művelők a köznyelvet használva azokat a szükséges és
elégséges kritériumokat keresik, amelyeket kielégítve egy fogalom használata
nem mond ellent a szavak egyetlen racionális használatának sem. Pl.
a "tanulás" fogalmát nem a szótár szerint definiálják, hanem
a szó összes lehetséges típusú használatát megvizsgálva keresik a választ
a jelentésre: Mi különbözteti meg a tanítástól? Mikor mondjuk, hogy
valamit megtanultunk? Mikor nem tanulunk? stb. Az analitikus neveléselmélet
az utóbbi évtizedben háttérbe szorult, de kétségtelen érdemeket szerzett
a nev.-sel kapcsolatos elméletalkotás logikai fegyelmének erősítésében,
s a ped.-i diskurzusban csökkent a (Peters kifejezésével élve) "differenciálatlan
zagyvalék" dominanciája..
Az Ön által most látogatott oldal tartalmilag jelentősen
továbbfejleszthető. Amennyiben